2010. május 19., szerda

Második Nap

Érdekes az élet itt.

- Az utcánkban van egy ázsiai masszázs szalon. Nincs ablaka. Minden el van fedve. Roger amikor megmutatta kissé elpirulva mondta hogy ő hiába élt itt egy évet, nem tudja mi folyik odabent...

- Érdekes a svájci fiatalok élete : Gyakornokság # Egyetem/Főiskola után 3 évig "apprenitce", azaz tanonci státusban vannak, amíg ki nem tanulják az adott szakmát. Szóval később kezdik a hagyományos értelemben vett munkát. Addig redukált a munkaidő és a fizetés is.

- Benn a bankban érdekes egy tanonclány van. Szőke, hosszúhajú, középmagas, famerev tartású, germán típusú. Sokat jár le dohányozni. Egész nap az index.hu svájci megfelelőjét olvasgatja, meg a cannes-i filmfesztivál képeit nézegeti. Rá is ijesztettem egyszer, amikor elmentem mögötte, s épp egyik monitorán sem volt semmi munkához köthető dolog. Hangosan felolvastam az egyik szalagcím kezdetét amit épp olvasott, ő meg kapkodva próbált valami kevésbé kompromittáló ablakot felhozni.

- Menza : Egészen meglepően jól néz ki, és jó minőségűnek is mondható. 13 Frankot költöttem ott ma kajára, kis adag leves, saláta, és sertéshús burgonyapürével, mindez körülbelül 2600 forintért, még jó áron. Ha ehhez hozzávesszük hogy délután hat frankért vettem egy kóla+muffin+chips kombinációt, és így a napi 60-65 frankból 20-at költöttem mindösszesen, kijelenthetjük hogy egész jól állok.

- Jó hír hogy pünkösd miatt az első idekint eltöltendő hétvégénk 3 napos lessz!

- Honvágyam van. Hiányzik a szobám, a kedves, segítőkész lakótársam, aki mindíg kérdezgeti hogy mit tettem érte mostanában. Hiányoznak a koszos, büdös buszok, a szelektív kuka tartalmát kiborító hajléktalanok, és az általános otthoni hangulat. Mert itt mosolyogva járnak kelnek az emberek, a bolti eladók is folyton mosolyognak, és én ettől szomorú leszek.

Nem mellesleg képek még:



Fürdő, a víz itt is kifröcskölődik zuhanyzás közben, a behúzott függöny ellenére, csak úgy mint bárhol máshol...



Szépen díszített ajtónk.



Éjjeli szekrényem (a padló).

Köszönöm a hozzászólásokat, sokat jelentenek : )

Tegyek fel msn-t?

3 megjegyzés:

  1. Én örülnék a mosolygós embereknek az utcán :)
    Várom, hogy kisüssön a nap és rakj még ki képeket a helyről.

    Hajni

    VálaszTörlés
  2. A nap nem sütött ki, de elkapott minket Gáborral a fényképezési hév : D

    VálaszTörlés
  3. Na, ne már, hogy pont a mosolygó emberek miatt legyél szomorú. :) Élvezd inkább, hogy Zürichben nem kell állandóan lehajtott fejjel menni és figyelni, hogy ne lépj bele semmibe. ;) Jó szórakozást a hétvégére! Anikó

    VálaszTörlés