Az első hazaút előtti utolsó nap előtti napon

- Híztam.

- Lábam erősebb lett, sok lépcsőzéstől.

- Végre jól alszom, később járok be.

- Alig fotózom, mert nincs mit.

- Nyertek ma fociban a Svájciak. Iroda üres volt délután négyre. Azóta is dudálnak, meg kiabálnak itt összevissza.

- holnap után megyek haza. Végre. Igaz csak egy nem is teljes napra.

- Megszoktam itt, de ez korántsem egyenlő azzal hogy ne vágynék már haza, sőt.

Kérdezték már tőlem, hogy akkor én így nem találtam fejemben gondolatokat a végleg ittmaradás felé kacsingatva? Hát, szép utcák és szép házak vannak itt, de ennyi magában motyogó divatkatasztrófa, félőrült prófétát otthon is találok, ott meg ráadásul földi nyelven kommunikálnak az emberi lények, és nem hörghurutos torokhangokkal. Nincs pénz amiért végleg itt maradnék. Tán Angolba, ott azért még értem a dú jú hev ö teszkó kárd kérdést a boltba a pénztárnál. Pénz helyett maradnék kalandért és/vagy nőért, de a kaland az munka mellett kevés, nőt meg leginkább buszon-villamoson látok, ami nem termékeny táptalaja a spontán ismerkedésnek, meg egyébként is, milyen szöveg lenne már az hogy : "Cső. Vállalati lakásban, kollégámmal élek, Októberben lelépek. Előtte etyepetye, notebook-on filmnézés, séta a múzeum melett, változó sorrendben ismételve, he?"