Aare / Marzili

Maszombat nagy útra szántam magam. Ismét meglátogattam Bern neves városát, ám most jobb passzban voltam én is és a település is, nem úgy mint legutóbb.


(nemén képem - wikiről van)

Bőgeli (valahogy így kell ejteni a Stefán nevét) kolléga vitt magával úszni az Aare folyóban. Egy órás vonatút végén érkeztünk meg Bern egy magasabb pontjára. Meredek lejtőn (lehetett volna fogaskerekűhöz hasonló kocsikkal is menni) kellett legyalogolni a szabadstrandra, ami mondanom sem kell, szép volt, rendezett, a pázsiton minden fűszál ugyanabba az irányba állt.


(nemén képem - http://www.johnnyjet.com/photos/Ben_Brown_Bern_2009_22.jpg)

Lepakoltunk, és akkor jött a vezényszó, indulás. A folyó mellett gyalogoltunk betonon, jó húsz percet. Közben ringó csípőjű, bikinis lányokat kerülgettünk jobbra-balra. A Svájci lányok sokkal jobban néznek ki bikiniben, mint felöltözve, ezt sikerült megállapítanom az út során, nomeg azt hogy a forró, töredezett felszínű beton nem egy kényelmes felület a meztelen talpnak.

Az út végén egy "kilövőállás" várt minket. Egy földnyelv ami belenyúl a sebes folyású Aare-be. Az ember itt bemászik, addig amíg már nem bír állni, s akkor beleugrik a folyóba. Például így:



Elsőre elég félelmetes érzés. Árral szemben úszni maximum edzésnek jó, haladni nem lehet, csak fáradni. A víz 19 fokos volt, a levegő 25. Az ember légzése azonnal felgyorsul ahogy elkapja az áramlat. Aztán meghallja a hangot, mintha ezer meg ezer tejfog csiszolódna egymáshoz sokszáz kisiskolás szájában. A folyómeder méllyén a kavicsok produkálják magukat, vicces.

Az ember jó tíz percig sodródik lefelé, közben több hídról is ugrálnak befelé a bátrabbak. A folyó közepén nem ér le az ember lába. Sokan gumicsónakkal közlekednek, így aztán vígyázni kell, nehogy elüssenek. Egy csávó "Achtung, Titanic" felkiáltásokkal próbált minket figyelmeztetni csónakjának érkezésére.

A legjobb az egészben a vége, mármint ahogy kimászik az ember. Erősen jobbra kell tempózni, s a szabadstrandnál piros fémrudak várják az érkezőket. Aztán amikor az Aare odasodor, rá kell csimpaszkodni a rúdra, majd ki kell húzni magad a kövekből vájt lépcsőre. Erő kell hozzá azért, és megfelelő időzítés is. Egyszer benéztem, aztán a rúd helyett szikálkba kellett kapaszkodnom, és úgy kimásznom. Be is vertem a nagylábújjam.



Háromszor sikerült lesodródnunk, a harmadik alkalommal eleredt az eső, és megtudtam milyen lehet gépkocsi szélvédőnek lenni, viharban. Látni nem láttam semmit, az esőcseppek felrobbantak amint elérték a folyó felületét, és a szemembe csapódtak. (nem az arcomba, a szemembe bele!)

Végül kimásztunk, és elkezdtük keresgélni a cumónkat. Valami jótét lélek betette egy fa alá, hogy azért ne ázzanak szénné a táskák. Aztán egy betonlap alatt áltunk körülbelül ezren nyomorgva, vártuk hogy alább hagyjon az eső. Vgéül Stefánnal meguntuk és elkezdtünk öltözködni, mire befejeztük, kisütött újra a nap.

(Note : egyik videjót sem én se nem Stefán nem csináltuk : ) )